„Összefogásban a migráció kihívásai ellen” testvérvárosi találkozó és workshop

Projekt azonosító: 576437-CITIZ-1-2016-1-HU-CITIZ-TT

Projekt ág: Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel

Intézkedés: Testvérváros program

Helyszín: Mórahalom – Magyarország

Időtartam: 2016. július 14-18.

Támogatás: 24 000 EUR

A 2015-ben súlyosbodott globális migrációs válság kezelése az Európai Unió eddigi történetének egyik legnagyobb kihívását jelenti. A pán-európai és a tagállami szintű beavatkozások mellett a válság kezelésében felértékelődnek a lokális, a polgárok aktív bevonásán alapuló válaszok.

találkozó

A 7 ország 7 településének polgárainak részvételével megrendezésre kerülő Projekt rendezvények fő célja, hogy a migráció helyi kihívásaihoz kapcsolódó témákban olyan viták, tapasztalat-cserék lefolytatására kerüljön sor, melyek eredményeként az EU döntéshozói számára is hasznosítható válaszok kerüljenek megfogalmazásra.

Összefoglaló kiadvány az „Európa a Polgárokért” Program keretében megvalósult testvértelepülési találkozó szakmai programjainak tematikus megállapításairól, üzeneteiről.

Töltse le összefoglaló kiadványunkat az „Európa a Polgárokért” Program keretében megvalósult testvértelepülési találkozó szakmai programjainak tematikus megállapításairól, üzeneteiről.

A testvér-települési találkozó a különböző („tranzit”, „cél” és „sziget”) érintettséggel (potenciális szereppel) jellemezhető települések polgárai, illetve önkéntességen alapuló és egyéb nem-kormányzati szervezetek képviselői számára biztosítja a polgári és demokratikus részvétel lehetőségét, az EU egésze számára kritikusan fontos migráció témában.

E célokat a Projekt workshop-ok és helyszíni látogatások megszervezésével, valamint az informális tapasztalatcsere platformjainak kialakításával kívánja megvalósítani. A találkozó tervezetten egy olyan településen (Mórahalom, Magyarország) kerül megrendezésre, amely a magyar-román-szerb hármashatár menti fekvésének köszönhetőn „valóságos”, közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik abban, hogy a helyi polgárokat és szervezeteket milyen módon lehetne felkészíteni a váratlan, ugyanakkor emberséges beavatkozást kívánó krízis-helyzetekre.

A Projekt eredményeként – a globális migrációs válságra adott lokális válaszok témában – közös deklarációk kerülnek megfogalmazásra. Ezen kívül, a Projekt eredményei jövőbeli fenntarthatóságának biztosítékaként, várhatóan létrejönnek olyan kapcsolatok, melyek egyrészről biztosítják a résztvevő polgárok közötti interkulturális párbeszéd folytatását, másrészről a települési kormányzatok és nem-kormányzati szervezetek közötti együttműködési projektek, hálózatok kialakulását.

logók

„Összefogásban a migráció kihívásai ellen” programsorozat

  1. július 15-17. Mórahalom

Időpont: 2016.július 15. péntek

9:00- 15:00 Konferencia program

Téma: „Összefogásban a migráció kihívásai ellen”

Résztvevők:

– Mórahalom

– Temerin

– Uniejów

– Fiumalbo

– Chamerau

– Párkány

Testvérvárosok helyszíni intézménylátogatásai

Helyszín:

– Röszke Autópálya Határátkelőhely, ideiglenes biztonsági határzár, röszkei tranzitzóna területe

16:00 XIII. Nemzetközi Néptánc Fesztivál

Időpont: 2016. július 16. szombat

Időpont: 2016. július 17. vasárnap
10:00-14:00 Testvérvárosok helyszíni intézményi látogatásai

Helyszínek:

– Városháza

– Kistérségi Egészségügyi Központ
– Magyar Katolikus Karitász mórahalmi csoportja

– Gondozási Központ

– Nagyszéksósi Bivalyrezervátum

16:00 XIII. Nemzetközi Néptánc Fesztivál

10:00-14:00  Testvérvárosok kerekasztal beszélgetése

Téma: “Globális migrációs válság – lokális válaszok”

Résztvevők:

– Mórahalom

– Temerin

– Csíkszentmárton

– Uniejów

– Fiumalbo

– Chamerau

– Párkány

16:00 XIII. Nemzetközi Néptánc Fesztivál

 logók

Konferencia program

„Összefogásban a migráció kihívásai ellen”

Időpont: 2016. július 15. 09.00 óra

Helyszín: Mórahalom, Aranyszöm Rendezvényház nagyterem /6782 Mórahalom, Röszkei út 1./

Program

08.30-09.00        Regisztráció

09.00-09.10        Köszöntő

Nógrádi Zoltán – polgármester Mórahalom Városi Önkormányzat

09.10-09.25        Röszke, a “világhírű település” a migráció árnyékában

                                               Előadó: Borbásné Márki Márta – polgármester Röszke Község Önkormányzata

09.25-09.40        Migráció a helyi lakosság szemszögéből

                               Előadó: Toroczkai László – polgármester Ásotthalom Község Önkormányzata

09.40-9.55           Önkéntesség a migrációs krízishelyzetekben

Előadó: Nógrádi Zoltán – polgármester Mórahalom Városi Önkormányzat

9.55-10.10          „Európa és a migráció” egy lengyelországi kisváros nézőpontjából

                               Előadó: Karolina Szelągowska Bugajak – Uniejów

10.10-10.30        Kávészünet

10.30-10.45        Balkán és a tranzitország szerepe

                               Előadó: Gusztony András – polgármester Temerin Község

10.45-11.00        Migráció a szlovák-magyar határ mentén

                               Előadó: Radosicky Gábor – Párkányi Városi Hivatal

11.00-11.15        Migrációs és menekültügyi politika

Előadó: Dr. Seres József igazgató – Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság

11.15-11.30        A tömeges migráció humanitárius kérdései

                               Előadó: Győri-Dani Lajos – ügyvezető alelnök Máltai Szeretetszolgálat

11.30-11.45        Menekültsegítés Szegeden és környékén az elmúlt 1 évben

Előadó: Kékesi Márk – szóvivő Migráns Szolidaritás Csoport Szeged

11.45-12.00        Az egyház álláspontja a menekültkérdésben

                               Előadó: Serfőző Levente – oktatási püspöki helynök Szeged-Csanádi Egyházmegye

12.00-                   Sajtótájékoztató

12.00-13.00        Ebéd 

13.00-15.00        Helyszíni látogatás – Röszke Autópálya Határátkelőhely, ideiglenes biztonsági határzár és röszkei tranzitzóna területének megtekintése.

Conference Program

                                      “Joint forces against the challenges of migration”

Date:  15th of July 2016. 09.00 am

Place: Mórahalom, Aranyszöm Conference Centre, Great Hall /Mórahalom, Röszkei út 1./

Program

08.30-09.00        Registration

09.00-09.10        Welcome speech

Zoltán Nógrádi – mayor of municipality of Mórahalom

09.10-09.25        Röszke, the “world-famous settlement” in the shadow of migration

                                               Márta Borbásné Márki  – mayor of municipality of Röszke

09.25-09.40        Migration from the perspective of the local population

                               László Toroczkai – mayor of municipality of Ásotthalom

09.40-9.55          Volunteering in the migration crisis situations

Zoltán Nógrádi – mayor of municipality of Mórahalom

9.55-10.10          „Europe and migration” from the point of view of a poland small town

                               Karolina Szelągowska Bugajak – Uniejów

10.10-10.30        Coffee break

10.30-10.45        Balkan and the role of transit countries

                               András Gusztony  – mayor of municipality of Temerin  

10.45-11.00        Migration along the slovak-hungarian border

                               Radosicky Gábor – Town Hall of Párkány

11.00-11.15        Migration and Asylum Policy

Dr. József Seres director – Office of immigration and nationility, Southern Alföld Regional Directorate

11.15-11.30        The humanitarian issues of mass migration

                               Lajos Győri-Dani – manager vice president, Hungarian Charity Service of the order of Malta

11.30-11.45        Helping migrants in Szeged and its surroundings in the past one year

                               Márk Kékesi – spokesman, Migrant Solidarity Group Szeged

11.45-12.00        The position of church in the asylum issue

Levente Serfőző – educational episcopal vicar, Szeged-Csanád Diocese

12.00-                   Press conference

12.00-13.00        Lunch 

13.00-15.00        On-site visit – Röszke Highway Bordercrossing, viewing the temporrary secure closing of border and röszke area transit zone

info_template_huinfo_template_en